Nagy sikerű Jázmin bál

Idén is megrendezésre került jótékonysági bálunk a tóparti Cocoon étteremben. Rekord számú vendég, több mint 140 fő jelentkezett a rendezvényre. Mindig próbálunk egy rövid műsorral is készülni, helyi tehetséges fiatalok produkcióival. Idén a Quack zenekar fellépése nyitotta meg bálunkat. Lőrincz Álmos, Asztalos Róbert, Németh Ákos és Barta Egon zenekarának  egyelőre főleg feldolgozásokból áll a repertoárja, de céljuk, hogy idővel a saját dalokon legyen a hangsúly. Márciusban tervezik egy ilyen saját számaikat tartalmazó kislemez kiadását, mely interneten lesz elérhető. Energikus, magával ragadó műsoruk jó hangulatot teremtett a hajnalig tartó táncoláshoz. Vacsorára nagyon finom vegyes tálat kaptunk, mindenki megtalálta a magának való menüt. Szinte pillanatok alatt megtelt a tánctér és végig sokan táncoltak DJ Marák zenéjére. A tombolán rengeteg értékes felajánlást tudtunk kisorsolni, melynek bevételéből idén a családi napunkat szeretnénk megrendezni és ezzel hagyományt teremteni. Ezúton is szeretnénk megköszönni a nagylelkű felajánlásokat, melyek lehetővé teszik aktuális céljaink megvalósítását.

Jövőre is szeretettel várunk mindenkit bálunkra, mely szórakozás és iskolánk támogatása is egyben.