Tatai Autómentes nap

2018.szeptember 21-én, pénteken délelőtt került megrendezésre városunkban, Tatán az Autómentes Nap az Európai Mobilitási Hét keretében a Váralja úton.

A Jázmin iskolások közül idén az első és harmadik évfolyamosok vettek részt a rendezvényen Tanítóikkal együtt.  A program célja felhívni a figyelmet a társadalom környezettudatosságára a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti problémákra. Felhívni a figyelmet az egészséges életmódhoz elengedhetetlenül szükséges mozgásformákra: a gyaloglás, kerékpározás népszerűsítésére, valamint a környezetbarát városi közlekedés előnyeire.

Az első osztályosok a ”Mimó és Csipek az erdőben” című bábelőadást tekintették meg. Harmadikosaink először a Német Nemzetiségi Múzeumba indultak, hogy megnézzék a „Két keréken”-A kerékpározás történetének 200 éve” című időszaki kiállítást. Majd rövid Öreg-tóparti séta után a Vár mellett gyalogolva érkeztünk meg az „Autómentes Nap” helyszínére. A programok között volt játszópark, különleges kerékpárok bemutatója, buborék játszóház, kézműves foglakozás, légvár, állatsimogató, valamint mobil játszóház.

A gyerekek velünk együtt nagyon jól érezték magukat, sok mindent kipróbáltak és élményekkel indultunk vissza az iskolába.

Délután a napköziben Eszter néni segítségével le is rajzolhatták a Múzeumban látott és kiállított kerékpárok közül azt, ami nekik a legjobban tetszett.

Ipiné Belcsák Zsuzsanna tanító

Az Autómentes Naphoz kapcsolódóan az első osztályosok egy sétát tettek az iskolánk környékén, figyelve a megfelelő, biztonságos közlekedés szabályaira. Ezt követően közlekedési jelzőtáblákat színeztek. A második osztályosok is jelzőtáblákat készítettek. A harmadikosok a délelőtti városi Autómentes Napon szerzett élményeiket rajzolták le és készítettek felhívó plakátokat. A negyedik osztályosok között roller és gördeszka sorversenyt rendeztünk.

Nagyon jó hangulatban telt a délután. A gyerekek jól érezték magukat.

Jenei Beáta tanító