Szép olvasási verseny iskolánkban

Iskolánk tanulói szép eredményt értek el a versenyen

Idén 14. alkalommal rendeztük meg a Szép olvasási versenyt iskolánkban, melyre a város és a környező falvak iskoláiból is érkeztek 3. és 4. osztályos tanulók.

Intézményünkben nagy gondot fordítunk az olvasás megszerettetésére, a tiszta, érthető,  pontos olvasás elsajátíttatására. A megrendezett versenyen az olvasás iránti érdeklődés felkeltése, az olvasás mint élmény megszerettetése, a tehetségek felkutatása és hagyományteremtés a cél. Célunk továbbá, hogy rávezessük tanulóinkat az olvasás fontosságára, megkedveltessük velük a könyveket és csekély rutint szereztessünk velük a Kazinczy verseny előzeteseként.

Minden évben más író művéből készülhetnek fel a tanulók. Ebben a tanévben Fekete István Bogáncs című regényével ismerkedhettek meg. Minden idők legolvasottabb magyar írójának számos ifjúsági regényét, állattörténetét adták már ki több nyelven, 12 országban.   Remélem, hogy a tanulók közül sokan megkedvelték művét, kedvet kaptak a történet folytatásának megismerésére, más könyvének elolvasására.

A verseny végén a zsűri elnöke megdicsérte a résztvevőket felkészültségükért, helyes kiejtéssel, levegővétellel, megfelelő hangsúlyozással történő olvasásukért.

 3. osztályosok közül:                      4. osztályosok közül:

          I. Katona Erna                        I. Szentesi Dóra

          II. Fiar Bence                         II. Kristóf Dóra

          III. Iványi Hanna                   III. Boda Zsófia

          Különdíjas Tóth Léna  

Gratulálunk Nekik!

Jutka néni