Megyei Német Mesemondó Verseny

Szerző: Cséby Józsefné

Iskolánk 2017. április 7-én Megyei Német Mesemondó Verseny helyszíne volt. A verseny a tatabányai KÁI Kölcsey Ferenc Általános Iskola által 10 éven át szervezett verseny jogutódja. A helyszínváltozást a szervező kolléga - Cséby Józsefné - munkahelyváltása indokolja

A versenyre a német nyelvet heti 2-3 órában tanuló diákok jelentkezhettek, akik három korcsoportban mutathatták be, milyen szépen mesélik el kedvenc meséjüket egy számukra idegen nyelven. Ebben az évben 18 iskola nevezett a megyéből. Természetesen saját diákjaink is – Galgóczy Csenge, Boda Péter - is indultak a versenyen.

Nagy örömünkre szolgált, hogy versenyünkre a meghívást elfogadta, és a gyerekeket bíztatta Bencsik János parlamenti képviselőnk, valamint dr. Kancz Csaba kormánybiztos úr.

A versenyt nagyon sokan támogatták. Fő támogatónk Papp István, a ZIEL Kiadó ügyvezető igazgatója, aki az első helyezettek díjait biztosította. Hálás köszönet illeti a Tatai Német Kisebbségi Önkormányzatot, a Tatai Német Nemzetiségi Múzeumot, a Tatabányai Tankerületet, Haraszti Norbertet, az AGORA könyvesbolt tulajdonosát, Sebestyén Sándornét, a Bokréta és az Írisz virágboltok tulajdonosait.

Nincs verseny zsűri nélkül. A zsűri munkáját idén is dr. Forgács Edit tankönyvszerző fogta össze.