Suliváró

Szerző: Szarka Kata

Első suliváró foglalkozásunk az évszakok jegyében telt. Az ovisok életkori sajátosságainak megfelelő játékos és gondolkodtató feladatokat állítottunk össze.Babákat öltöztethettek az évszakoknak megfelelően, hóembert ragaszthattak, horgászhattak és memóriafejlesztő feladatokat oldhattak meg az interaktív táblánál. Ezen kívül találós kérdésekkel, mondókákkal, körjátékkal, mesével vártuk a leendő elsősöket.

A második sulivárón / márc.27./ a sportos feladatok domináltak. Bemelegítésként énekeltünk és eljátszottuk a dalt, utána sorverseny következett. Volt például fagyitöltögetés, egymás öltöztetése, nyusziugrás, csokitojás-vadászat. A gyerekek nagyon örültek a megérdemelt jutalmaknak: csokitojásnak, gyümölcsöknek, ivólének.

A sulivárókon kívül nyílt órákon láttuk vendégül a szülőket. Magdi nénitől matematika, Kati nénitől magyar órát láthattak, a jelenlegi negyedikesekkel.

A programsorozat zárásaként az ovisok látogattak el hozzánk, hogy megismerkedjenek az iskolában folyó munkával. Közösen énekeltünk, verseltünk, játszottunk, színeztünk. Búcsúzókor az iskolások által készített Jázmin-zászlóval ajándékoztuk meg  az ovisokat.

Várjuk szeretettel leendő elsőseinket!

Magdi néni és Kati néni